700. bejegyzés

Ide is elérkeztünk. A 700. bejegyzés jön. Mondhatnám, hogy 'már', de az igazság az, hogy tudom, hogy ennek sokkal előbb el kellett volna érkeznie normál esetben.


Az utóbbi hónapokban (főleg) a technika összeesküdött ellenem. Először is a telefonom ment 99%-osan tönkre hirtelen, aztán egy másik telefon androidja frissült magától úgy, hogy minden elszállt róla, közben a laptopomon nem ment ez a blogger oldal soha rendesen. Ez máig nem megy, de most találtam egy másik böngészőt, amit nem szeretek, de legalább ezt az unalmasra kerekedett posztot megcsináltam.
Sajnos eléggé megnehezti a műszaki körülmények a blogolást és a nehézségek pedig megmondom őszintén, hogy sokszor elveszik a kedvem és a motivációm. Mivel nyilván nem voltam sosem főállású blogger, így sok más dologra kell fordítanom az energiáim, mielőtt a blogolás jönne a sorrendben. Tudom, hogy néha ez kifogássá is vált, de ez van sajnos. Ember vagyok és hiába szeretem ezt csinálni, nem ígérek semmit. Az biztos, hogy egyelőre folytatom és rengetem tervem, témám van, amiről szeretnék bejegyzést készíteni, csak idő kérdése.
Mindenkinek köszönöm, aki eddig követett, olvasott és azoknak még inkább, akik ez után is fognak. A Facebook oldalon is most a telefonok miatt kevésbé vagyok aktív, de igyekszem ezen s változtatni, szóval ott többet találhattok friss tartalmat, ott is köszönöm, ha követtek!
Facebook: https://www.facebook.com/FancyDan


Még egyszer köszi mindenkinek, akik olvastak/megnéztek egy bejegyzés is, akár a 700-ból, illetve a 711 oldal likeolónak, akik kitartottak még!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések